full screen background image

Vastyúk bajnokság - 9. forduló

Megjelent: 2015. június 02. kedd, 11:53
Írta: Németh Barna
Találatok: 1100
Előszó
 
Szomorú nap volt ez a Pécsi Darts Club életében, az utolsó Vastyúk fordulót rendeztük meg a Club Plázában. Talán feszültség lehetett a levegőben, ez okozhatta azt az elképesztő "csillaghullást" amit ez az este tartogatott.
A már hagyományos sörfelajánlás Jenei Gábor kezébe került.
 
alt
 
Alsóház [Tyúknevelde]
 
A múlt hetivel megegyező lebonyolítást hozott a 13 nevező. Az első csoportban Gyimesi Tibi lett az első, míg a két Vastyúk fordulón ritkán induló Szarvas-Hierholcz Márk és Rutsch Tamás közül utóbbi a második. A kettes jelzésű csoportban Sajtos Gábor mellé két feltörekvő tehetséget Pap Zolit és Zomi Lórántot sorsoltuk. Gábor hozta a kötelezőt, míg utóbbi két versenyző csatájából Lóránt jött ki győztesen. Ma a hármas volt a négyes, avagy Keller, Jenei, Lipcsei, Bózsa. A sorrend is ez lett, Dávid első versenye volt és első meccsét is sikerült megnyernie. A szorgalom csodákra képes! Az utolsó csoportot Szilárd Zoli könnyedén hozta, mellette Hermann András jutott ki, és Montag Peti esett ki. 
Az egyenes kieséses szakaszban megindult a "meglepetés áradat"; Jenei Gábor 2:0-val ejtette ki Szilárd Zolit. A további meccsek: Gyimesi - Zomi [2:0], Keller - Hermann [2:1], Sajtos - Rutsch [2:1]. Az elődöntőkben Gyimesi Tibi kiejtette a Zoli-verő Jenei Gábort [2:0], valamint Sajtos Gábor is elbúcsúzott Keller Zoli ellenében [1:2]. A döntőben tehát két új arccal találkozhattunk. Egy hajszálnyi különbséggel nyert Keller Zoli 3:2-re, az eredmény láthatóan őt is meglepte de mi azért gratulálunk neki! :)

alt

A döntősök:

alt

Felsőház [Tyúkól]
 
A Tyúkólban szintén tizenhárom nevezővel számolhattunk, ezúttal Bedő Feri, Deák Zsolti és Molnár Zoli maradt távol. Az egyes csoportban Ádám Zsolt mindkét meccsét nyerte, így csak az volt a kérdés, hogy Barna vagy Andris lesz-e főtáblás. Barna 3:0 arányban nyert, utóbbi kényszerült búcsúzni. A következő csoportban összegyűltek a Gáborok, Varró hibátlanul nyerte két meccsét, Szakács pedig döntő legben ejtette ki Fejest. A 3. csoportban két Horváth kieső lett Csabe és Peti miközben Szalma Robi először nyert felsőházi csoportot. A második helyen Barta Csabi került negyeddöntőbe. Az utolsó csoportban ismét Ádám Zoli és Taki kapott helyet. Utóbbinak a múlt héttel ellentétben ez nem hozott szerencsét, kiesett. Zoli mellett Szakács Peti jutott ki így.
A legjobb 8-ban folytatódott az alsóházi módi, Barna a tabellaelső Tanár úrat 3:0-ra verte. További meccsek ebben a körben: Ádám Zsolt - Szakács Gábor [3:0], Szakács Péter - Barta Csaba [2:3] és Szalma Róbert - Ádám Zoltán [1:3]. Barna lendülete megmaradt az elődöntőre is, megakadályozta az Ádám-döntőt, a tabella 3. helyezettjét is 3:0-ra győzte le. A másik ágon Zsolt is vesztett leg nélkül került a fináléba, így Barna visszavághatott a csoportban elszenvedett 3:1-es fiaskóért.
A mai napon Barna volt az egyetlen aki leget tudott nyerni Zsolt ellen, a döntőben is így tett ráadásul 4-szer 3 ellenében, ezzel életében először győzte le Zsoltot.
 
A statisztika és a végeredmény:
alt
 
 
A dobogósok:
alt

Végeredmények (2015. május 28.):

Felsőház [Tyúkól]

Alsóház [Tyúknevelde]

1. Németh Barna
2. Ádám Zsolt
3. Ádám Zoltán
    Barta Csaba
5. Szalma Róbert
    Szakács Gábor
    Varró Gábor
    Szakács Péter
9. Káplár András
    Takács Imre
    Horváth Csaba
    Horváth Péter
    Fejes Gábor

1. Keller Zoltán
2. Gyimesi Tibor
3. Sajtos Gábor
    Jenei Gábor
5. Szilárd Zoltán
    Zomi Lóránt
    Hermann András
    Rutsch Tamás
9. Bózsa Botond
    Lipták Dávid
    Pap Zoltán
    Szarvas-Hierholcz Márk
    Montag Péter

A következő Vastyúk forduló időpontja jelenleg bizonytalan!

Vastyúk bajnokság - 8. forduló

Megjelent: 2015. június 02. kedd, 11:15
Írta: Németh Barna
Találatok: 938
Előszó
 
A sörfelajánlást ezúttal Sajtos Gábor vihette haza a többiek nagy bánatára.
 
alt
 
Felsőház [Tyúkól]
 
13 fő, tehát azonos szisztéma mint a Tyúkólban. Az első csoportot Varró Gábor vesztett leg nélkül hozta le, mellette Barta Csabi örülhetett a továbbjutásnak. A kettes csoportból Molnár Zoli és Szakács Peti jutott ki (ebben a sorrendben). A 8-as táblára került a kvartett, ahol a körbeverések miatt csak a jobb legarány döntötte el a végső sorrendet. Káplár Andris (+3), és Fejes Gabi (+2) sem végezhetett már 5.-nél rosszabb helyen. Az utolsó csoportban Ádám Zoli és Taki mögött maradt Szalma Robi (hiába dobott 171-et). Kiestek továbbá: Szakács Gábor, Deák Zsolt, Németh Barna és Horváth Csabe.
Ádám Zsolt távollétében ismét az első számú kérdés az volt, hogy ki állítja meg Tanár úrat? A legjobb nyolc között Szakács Petinek nem sikerült [0:3]. A további 3 mérkőzés mind 3:1-gyel zárult. Akik csak egy leget hoztak: Ádám Zoli, Barta Csabi és Káplár Andris. A legjobb négy között Taki újra a régi formáját mutatva 3:0-val ejtette ki Molnár Zolit, így egy rendkívül hosszú böjt után tért vissza a felsőház döntőjébe. A másik ágon egy végletekig kiélezett meccsen Fejes Gabi remek játékkal, csak döntő legben maradt alul Tanár úr ellen. A finálé után kiderült, hogy a válasz: Senki.
A korábban klasszikus döntőben fej-fej mellett haladtak, de Gábor jobban kiszállózott. Azonban talán Taki sem bánkódik összességében az eredményével. 

alt

A dobogósok:

alt

Alsóház [Tyúknevelde]
 
Tizenhárom fő adta le a nevezését az alsóhátban, eszerint három darab három és egy darab négy fős csoport alakult ki. 
Az I-es csoportban Hermann András mellé Bea és Levi került. Mivel András mindkét mérkőzését megnyerte eldőlt, hogy a Barta család egyik tagja elköszön a verseny további részétől. Az egymás elleni meccsük 3:1-et hozott Levinek így ő juthatott tovább. A következő csoport lett a négy résztvevős. Kisebb meglepetésre az előzetesen továbbjutóknak gondolt Virágh Feri és Gombócz Melinda kiestek, míg Tóth Attila és Zomi Lóránt továbbmentek. A III. csoport lett a nap "halálcsoportja"; Szilárd Zoli és Pap Zoli mellé Jenei Gábor társult. Utóbbinak nem jött ki a lépés - kiesett, Szilárd Zoli pedig visszavágott az előző fordulóért. Az utolsó trió: Sajtos Gábor, Gyimesi Tibi és az újonc Lipták István. Gábor papírforma szerint nyerte a csoportot azonban István meglepte Tibit így ő lett a nyolcadik az elitben.
A negyeddöntők többnyire szoros párharcokat hoztak, a Szilárd - Lipták [2:0] meccs kivételével mind döntő leges ütközet volt. Ötödik helyen végzett így még: Barta, Hermann, Pap. Az előző körhöz hasonlóan a kisdöntők is 2:1-gyel zárultak, Attila és Lóránt sem tudtak meglepetést okozni, 4 forduló alatt negyedszer találkozhatott egymással a döntőben Gábor és Zoli.
Gábor a nap végére egy kicsit talán elfáradt így nem tudta megnehezíteni Zoli dolgát, aki ezzel egyenlített is a tabellán.
 
A statisztika és a végeredmény:
 
alt
 
A dobogósok:
alt

Végeredmények (2015. május 14.):

Felsőház [Tyúkól]

Alsóház [Tyúknevelde]

1. Varró Gábor
2. Takács Imre
3. Fejes Gábor
    Molnár Zoltán
5. Káplár András
    Ádám Zoltán
    Barta Csaba
    Szakács Péter
9. Németh Barna
    Deák Zsolt
    Horváth Csaba
    Szakács Gábor
    Szalma Róbert

1. Szilárd Zoltán
2. Sajtos Gábor
3. Tóth Attila
    Zomi Lóránt
5. Hermann András
    Lipták István
    Barta Levente
    Pap Zoltán
9. Virágh Ferenc
    Gombócz Melinda
    Gyimesi Tibor
    Víg Beatrix
    Jenei Gábor

Vastyúk bajnokság - 7. forduló

Megjelent: 2015. május 06. szerda, 22:52
Írta: Németh Barna
Találatok: 1018
Előszó
 
A legutóbbi forduló rendhagyó 201-es versenyformátuma után visszaálltunk a hagyományos rendre; ismét 501 dupla kiszálló volt a feladat a tábláknál. Rőczei Norbi hagyományteremtő "sör-felajánlását" ezúttal Varró Gábor élvezhette ki, a szerencse az ő nevét dobta ki a sorsolásnál. 
alt
 
Felsőház [Tyúkól]
 
Apropó sorsolás! A vakszerencse jóvoltából rögtön kialakult egy halálcsoport, a tabella első négy helyezettje közül hárman ugyanabban a csoportban kaptak helyet. Nevezetesen Ádám Zsolt, Varró Gábor és Németh Barna. Utóbbinak nem sikerült a bravúr és ezzel együtt a főtáblára kerülés. A következő három főt számláló csoportban hármas holtverseny után csak rosszabb legaránya miatt maradt alul Bedő Ferenc. Ismét egy trió: Horváth Csabe megnyerte, Szakács Gábor továbbjutott, Szalma Robi pedig két 2:3 arányú vereséggel kieső. A felsőház egyetlen négy fős csoportját Ádám Zoli nyerte veretlenül, Barta Csabi szintén kijutott míg Káplár Andris és Deák Zsolti nem szerzett további pontot.
A negyeddöntőkben a Csabik csatáját (meglepő módon) Csabi nyerte, méghozzá Horváth [3:1], majd Szakács Gabi ugyanilyen arányban diadalmaskodott Ádám Zoli ellenében. A másik két meccsen Taki és Szakács Peti nem tudták borítani a papírformát, nyert leg nélkül búcsúztak. Az elődöntők hasonló forgatókönyvet hoztak, Tanár úr és Zsolt nullára nyerték a meccseiket. Itt azonban meg kell említenünk, hogy Horváth Csabe eddigi legjobb Vastyúk eredményét érte el.
Következhetett a "szokásos" döntő:
Zsolt 2:0-ról megfordítva faragott a hátrányán. A végeredmény és a statisztika: 

alt

A dobogósok:

alt

Alsóház [Tyúknevelde]
 
A megszokottnál kevesebb, 15 fő nevezett a Tyúkneveldébe ezen az estén. 4 db 4 fős, és 1 db 3 fős csoport alakult ki. Az első kvartett egészen hihetetlen hármas pont- és legegyenlőséget hozott. A továbbjutást egy rögtönzött szabálykiegészítés után egy darab 201-es leg döntötte el. Egyszerre hárman dobtak a legben, és a kiszállás sorrendje jelentette a továbbjutást. Horváth Laci bácsi mellett egy hosszasan elnyúló duplacsatából Csepregi Jocek jött ki győztesen. Zomi Lóránt és Tóth Benjámin estek ki. A kettes jelzésű csoportban Rőczei Norbi hiába dobott egy gyönyörű 115-ös kiszállót, neki és Tóth Attilának nem termett sok babér Gombócz Melinda és Gyimesi Tibi mellett. A következő négyesben Barta Levi brillírozott, Sajtos Gábort is megverve nyerte a csoportot. Jenei Gábor és Bózsa Botond a kiesők. Az alsóház triójában Víg Bea egy-egy leget elcsent ugyan de meccset nyernie nem sikerült. Nem úgy Pap Zolinak, aki druszáját mattolta 3:2 arányban.
Az előbb említett Szilárd Zoli azonban a főtáblára összekapta magát, 119-es kiszállóval ejtette ki Levit. Ezzel az is eldőlt , hogy ezen az ágon családban marad a döntőbe jutás, ugyanis Zoli ellenfele a Melinda - Jocek mérkőzés győztese (Melinda) lett. A másik ágon Gyimesi Tibi 2:1-re verte Laci bácsit, valamint Sajtos Gábor 2:0-ra Pap Zolit. Az elődöntők papírformát hoztak, habár mindkét harmadik helyezettnek megvolt az esélye a döntőbe kerülésre. 
A harmadik Vastyúk forduló is Szilárd - Sajtos döntőt hozott, azonban Zolinak most összejött az ami eddig nem, megverte Gábort. A találkozó krónikájához hozzátartozik Gábor 106-os Bullos kiszállója és Zoli 177-es kerekítése is.
 
A statisztika és a végeredmény:
 
alt
 
A dobogósok:
alt

Végeredmények (2015. április 30.):

Felsőház [Tyúkól]

Alsóház [Tyúknevelde]

1. Ádám Zsolt
2. Varró Gábor
3. Szakács Gábor
    Horváth Csaba
5. Takács Imre
    Ádám Zoltán
    Barta Csaba
    Szakács Péter
9. Németh Barna
    Deák Zsolt
    Bedő Ferenc
    Káplár András
    Szalma Róbert
   
 

1. Szilárd Zoltán
2. Sajtos Gábor
3. Gombócz Melinda
    Gyimesi Tibor
5. Csepregi József
    Horváth László
    Barta Levente
    Pap Zoltán
9. Tóth Benjámin
    Bózsa Botond
    Tóth Attila
    Víg Beatrix
    Jenei Gábor
    Zomi Lóránt
    Rőczei Norbert

A következő forduló időpontja: 2015. május 14., 18 óra. Nevezés 17:30-ig!

 

Vastyúk bajnokság - 6. forduló

Megjelent: 2015. április 23. csütörtök, 17:30
Írta: Rőczei Norbert
Találatok: 1016
Előszó
 
201! Igen, ez úttal 501 helyett 201-ről indult lefelé minden egyes leg. A cél a kiszállás fontosságára való figyelem felhívása és persze a kiszállás gyakorlása volt. A felsőházban ez különösebb gondot nem okozott, azonban az alsóházban picit elhúzódott a verseny. Érdekes volt megfigyelni a Tyúkneveldében, hogy több meglepetés is született, mivel a tömeget biztosabb kézzel dobó játékosok nem igazán tudtak komoly előnnyel kiszállóra érni. Mindenképpen tanulságos kis verseny volt, de a következő fordulón ismét a jó öreg 501 áll majd az író lapok legfelső sorában.
 
Itt kell szólni arról is, hogy az előző fordulótól kezdve Rőczei Norbi minden egyes Vastyúk fordulóra egy különleges sört ajánl fel annak a szerencsés 18 év feletti nevezőnek, akit a verseny elején sorsol ki a versenybizottság. Két hete Horváth Laci vihetett haza egy német "csemegét", ez úttal pedig Deák Zsoltié lett egy magyar kézműves sör.
 
 
Felsőház [Tyúkól]
 
A 16 fős mezőnyből Molnár Zoli és Szakács Peti hiányzott, így a megjelent 14 főt két 3 fős és két 4 fős csoportra osztottuk úgy, hogy 2-2 kijutóval a 8-as főtáblán folytatódott verseny. A csoportmérkőzések 4 nyert legig tartottak. Az első csoportban rögtön két 4:3-as csata is volt, borzolva a kedélyeket — a végén Taki és Barta Csabi búcsúzott 2-2 ponttal, Fejes Gabi és Szakács Gabi pedig 4-4 ponttal továbbment. A második csoportban Horváth Peti 180-at is dobva riogatta csoportellenfeleit, de végül érvényesült a papírforma és Ádám Zsolt, valamint Horváth Csabe jutott ki a főtáblára. A harmadik csoportot viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva nyerte meg Németh Barna, akit Elnökünk (Bedő Fecó ) követett és jutottak be ketten a legjobb nyolcba. Káplár Andris az utolsó pillanatban esett be, valószínűleg nem tudott megfelelően ráhangolódni a versenyre, Deák Zsoltinak viszont egész egyszerűen nem sült el ma a keze. : - ) A továbbjutásról a negyedik csoportban a felsőházi újonc, Szalma Robi esett el. Hozzá tartozik, hogy a Fortuna eddig nem volt vele a sorsolások alkalmával, és most is kifejezetten nehéz ellenfeleket kapott. Varró Gábor és Ádám Zoli ebben a sorrendben jutottak tovább a főtáblára, ahol már 5 nyert legig tartottak a mérkőzések.
 
A négy első körös főtábla mérkőzés közül kettő is 5-4-es végeredményt hozott, ugyan is Fejes Gábor Horváth Csabet, Varró Gábor pedig Bedő Ferit verte ilyen arányban. A másik két meccs simább volt, Ádám Zsolt 5-0-ra nyert Szakács Gabi, Németh Barna pedig 5-2-re Ádám Zoli ellen. A két elődöntő papírforma eredményt hozott, de Barna nem adta könnyen a bőrét, Ádám Zsolt "csak" 5-3 arányban tudta hozni a mérkőzést. A másik ágon az egész este folyamán kiválóan összpontosító Varró Gábor nem hagyta kibontakozni Fejes Gabit, 5-0 lett a vége.
 
A döntőben ment az "adok-kapok", amiből Varró Gábor került ki győztesen Ádám Zsolt ellenében. Varró Gábor 6-3 Ádám Zsolt. Gratulálunk a dobogósoknak!

alt

Alsóház [Tyúknevelde]
 
A 22 nevező rekord (24) közeli. A mezőny két 5 és két 6 fős csoportban kezdete a küzdelmeket. A döntőt kivéve 3 nyert legig tartottak a mérkőzések. Az első csoportban Szilárd Zoli brillírozott, veretlenül lett csoportelső. Mögötte Árvai Feri, Hermann András és Bózsa Botond végzett továbbjutást érő helyeken, Horváth Gábornak ez most nem sikerült. A második csoport úgy nézett ki, hogy a Rőczei Norbié lesz, azonban az utolsó mérkőzését elveszítette Vig Bea ellen, így viszont Csepregi Jocek előtt nyílt lehetőség éppen a Vig Bea elleni utolsó mérkőzésén, hogy megszerezze a csoportelsőséget. Jocek nem hibázott (3-0), de azért említést érdemel Bea ez esti teljesítménye, hiszen Norbin kívül Schubert Richárdot is legyőzte — csak így tovább Bea! A harmadik csoportban Sajtos Gabit nem lehetett megállítani, veretlenül nyerte a csoportot. Utána Keller Zoli, Gombócz Melinda és Montag Péter végzett főtáblát érő helyeken, Szarvas-Hierholcz Márk és kisebb meglepetésre Gyimesi Tibi kényszerült búcsúra. A negyedik csoportban Virágh Ferinek nagyon kijött a lépés, így Ő is a veretlen csoportelsők között említhető. Ebben a csoportban még Jenei Gábor, Barta Levi és Petschnig Gábor szerzett jogot a főtáblához, Pap Zoli azonban ma este nem tudott mérkőzést nyerni.
 
A főtábla első körében két izgalmas és szoros meccs volt (Rőczei Norbi 3-2 Gombócz Melinda; Csepregi József 3-2 Montag Péter), a többi viszonylag egyoldalúan zajlott. A második körben Szilárd Zoli esélyt sem adott Rőczei Norbinak, sima 3-0; Keller Zoli szoros csatában győzött 3-2 arányban Virágh Feri ellen; a fiatalok csatája ugyancsak szoros és izgalmas volt, és végül Barta Levi nyert 3-2-re Csepregi Jocekkel szemben; Sajtos Gábor játék nélkül ment tovább, mert Hermann Andrásnak sajnos idő előtt el kellett mennie. A két elődöntőben érvényesült a papírforma: Szilárd Zoli 3-2 Keller Zoli és Sajtos Gábor 3-0 Barta Levi. Ez azt jelenti, hogy megismétlődhetett a két héttel korábbi döntő. A döntő után már azt is tudtuk, hogy a győztes személye sem változott, mert a 180-as dobást is bemutató Sajtos Gábor 4-2 arányban diadalmaskodott Szilárd Zoli felett. Gratulálunk a dobogósoknak!
 
alt

Végeredmények (2015. április 16.):

Felsőház [Tyúkól]

Alsóház [Tyúknevelde]

1. Varró Gábor
2. Ádám Zsolt
3. Fejes Gábor
    Németh Barna
5. Bedő Ferenc
    Ádám Zoltán
    Horváth Csaba
    Szakács Gábor
9. Barta Csaba
    Deák Zsolt
    Horváth Péter
    Káplár András
    Szalma Róbert
    Takács Imre







 

1. Sajtos Gábor
2. Szilárd Zoltán
3. Barta Levente
    Keller Zoltán
5. Csepregi József
    Hermann András
    Rőczei Norbert
    Virágh Ferenc
9. Árvai Ferenc
    Bózsa Botond
    Hrabovszki Tamás
    Gombócz Melinda
    Jenei Gábor
    Montag Péter
    Petschnig Gábor
    Schubert Richárd
17.Gyimesi Tibor
    Horváth Gábor
    Pap Zoltán
    Szarvas-Hierholcz Márk
    Tóth Benjamin
    Vig Beatrix  

A következő forduló időpontja: 2015. április 30., 18 óra. Nevezés 17:30-ig!

 

Vastyúk bajnokság - 5. forduló

Megjelent: 2015. április 05. vasárnap, 15:38
Írta: Rőczei Norbert
Találatok: 687
Felsőház [Tyúkól]
A 16 fős felsőházból 15-en neveztek, egyedül Káplár Andris nem ért oda. 4 csoport 2-2 kijutóval a főtáblára, ott egyenes kiesés — e szisztémában folyt le a verseny. Az 1. csoportban a felsőházi újonc Szalma Robi sima 2:0-ra verte Ádám Zolit, ez mindenképpen meglepetés kategória. A 2. csoportot az elmúlt negyedévet az alsóházban töltött Bedő Fecó nyerte, méghozzá magabiztos játékkal, veretlenül. A 3. csoportban viszonylag kiegyenlített játék folyt, két 4 és két 2 pontos játékossal zártak. A 4. csoportban Ádám Zsolt 180-at is dobva hozta a "kötelező" csoportelsőséget. Akiknek nem sikerül a csoportból való kijutás:Szakács Gábor, Szalma Róbert, Deák Zsolt, Horváth Péter, Szakács Péter, Molnár Zoltán és Barta Csaba.
Az egyenes kieséses szakasz első körében Varró Gábor (korábbi csoport győztes) 3:0-ra verte Takács Imrét, Ádám Zsolt egy 144-es kiszállót is bemutatva 3:1-re nyert Fejes Gábor ellen, Ádám Zoltán a végsőkig kiélezett csatában 3:2-re végzett egy 171-es dobást is megeresztő Bedő Ferenccel szemben és Németh Barna 3:0-ra hozta mérkőzését Horváth Csaba ellenében. A folytatás már az elődöntőket jelentette, ahol Varró Gábor nagyon jó formát mutatva (volt 180-a is) 3:0 arányban nyert a kissé pontatlanul dobáló Ádám Zsolttal szemben. A másik elődöntő is 3:0-lal végződött, ahol Ádám Zoli kiegyensúlyozottan versenyezve dobálta be magát a döntőbe Németh Barna kárára. A döntőben Ádám Zoli gyorsan elhúzott 2:0-ra, de Tanár Úrnak sikerült beleerősíteni, így lett 2:1. Ezt követően ismét Zoli percei következtek, ez nem Varró Gábor döntője volt.
 
Ádám Zoltán [4] - [1] Varró Gábor
 
 
Alsóház [Tyúknevelde]
A 19 nevezőt négy csoportba sorsoltuk úgy, hogy 3-3 kijutó közül az erőnyerő csoportelsők egyből a 8 között találhatták magukat. Az indulók között üdvözölhettük az újdonsült pécsi igazoltakat, név szerint: Szilárd Zoltán, Gombócz Melinda és Csepregi József — ők hárman a komlói T20 DC-től érkeztek. Az 1. csoportban mindjárt le is tették névjegyüket, hiszen Zoli megnyerte a csoportot, Melinda pedig mögötte a 2. helyen végzett. A 2. csoportban Sajtos Gabi mindössze egy leget vesztve húzta be a csoportelsőséget, de ne feledkezzünk meg Tóth Beniről sem, aki először indult Vastyúk versenyen és Pap Zoli ellenében már leget is nyert. A 3. csoportban nagy adok-kapok ment, minek vége három 6 pontos játékos lett. A csoportelső Tóth Attila lett, megelőzve Árvai Ferit és Jenei Gábort. A 4. csoportot az előző Vastyúk szériákon csak ímmel-ámmal induló Rőczei Norbi nyerte, igaz nem kimagasló játékkal.
A főtábla első körében Horváth Laci Jenei Gabit (2:1), Árvai Feri Pap Zolit (2:0), Gombócz Melinda Bózsa Botondot (2:0) és Gyimesi Tibi Barta Levit (2:0) gyűrte le. A mezőny ez után csatlakozott a négy csoportelsőhöz, azaz a kiemeltekhez. De a csoportelsők élete nem csak játék és mese! Hallottatok már a csoport másodikakról és harmadikakról?! Szegény Rőczei és Tóth Atti biztosan, hiszen ők 0:2-vel pottyant ki Árvai Feri és Gyimesi Tibi ellenében. A másik két csoportelső továbbjutott, mivel Szilárd Zoli Horváth Lacit, Sajtos Gabi pedig Gombócz Melindát győzte le 2-1 arányban. A folytatásban is a csoportelsők domináltak, lévén a két elődöntőt is behúzták: Szilárd Zoli 2-1 Árvai Feri és Sajtos Gabi 2-0 Gyimesi Tibi. A döntő izgalmas és színvonalas játékot hozott, ahol Sajtos Gábor kiemelkedőt nyújtva megérdemelten nyert Szilárd Zoli ellenében.
 
Sajtos Gábor [3] - [1] Szilárd Zoltán
 
 

Végeredmények (2015. április 2.):

Felsőház [Tyúkól]

Alsóház [Tyúknevelde]

1. Ádám Zoltán
2. Varró Gábor
3. Ádám Zsolt
    Németh Barna
5. Bedő Ferenc
    Fejes Gábor
    Horváth Csaba
    Takács Imre
9. Barta Csaba
    Deák Zsolt
    Horváth Péter
    Molnár Zoltán
    Szakács Gábor
    Szakács Péter
    Szalma Róbert



 

1.  Sajtos Gábor
2.  Szilárd Zoltán
3.  Árvai Ferenc
     Gyimesi Tibor
5.  Gombócz Melinda
     Horváth László
     Rőczei Norbert
     Tóth Attila
9.  Barta Levente
     Bózsa Botond
     Jenei Gábor
     Pap Zoltán
17.Csepregi József
     Keller Zoltán
     Rauch Dániel
     Szarvas-Hierholcz Márk
     Tóth Benjámin
     Vig Bea
     Weimert Dániel

A következő Vastyúk fordulót 2015. április 16-án, 18 órától tartjuk.

Bejelentkezés

Moking - H 13 febr. - 08:57

A tabellákat látom,nem is csak rólam van szó,hanem ha valaki idegen megkeresi az oldalt azt gondolhatja megszűnt a klub.

Viking - P 10 febr. - 14:09

Azt jól látod, hogy nem készülnek cikkek, mindenre már nekem sincs időm :/De a tabellák frissek :)

Moking - P 10 febr. - 12:10

Vajon csak nálam nem frissül ez az oldal vagy valóban nem frissíti senki?

JoomJunk - H 16 jan. - 21:00

Welcome to the Shoutbox

The shoutbox is unavailable to non-members

© 2018 Pécsi Darts Club   |  Joomla Templates by Joomzilla.com
Back to Top