full screen background image
Előszó
 
A sörfelajánlást ezúttal Sajtos Gábor vihette haza a többiek nagy bánatára.
 
alt
 
Felsőház [Tyúkól]
 
13 fő, tehát azonos szisztéma mint a Tyúkólban. Az első csoportot Varró Gábor vesztett leg nélkül hozta le, mellette Barta Csabi örülhetett a továbbjutásnak. A kettes csoportból Molnár Zoli és Szakács Peti jutott ki (ebben a sorrendben). A 8-as táblára került a kvartett, ahol a körbeverések miatt csak a jobb legarány döntötte el a végső sorrendet. Káplár Andris (+3), és Fejes Gabi (+2) sem végezhetett már 5.-nél rosszabb helyen. Az utolsó csoportban Ádám Zoli és Taki mögött maradt Szalma Robi (hiába dobott 171-et). Kiestek továbbá: Szakács Gábor, Deák Zsolt, Németh Barna és Horváth Csabe.
Ádám Zsolt távollétében ismét az első számú kérdés az volt, hogy ki állítja meg Tanár úrat? A legjobb nyolc között Szakács Petinek nem sikerült [0:3]. A további 3 mérkőzés mind 3:1-gyel zárult. Akik csak egy leget hoztak: Ádám Zoli, Barta Csabi és Káplár Andris. A legjobb négy között Taki újra a régi formáját mutatva 3:0-val ejtette ki Molnár Zolit, így egy rendkívül hosszú böjt után tért vissza a felsőház döntőjébe. A másik ágon egy végletekig kiélezett meccsen Fejes Gabi remek játékkal, csak döntő legben maradt alul Tanár úr ellen. A finálé után kiderült, hogy a válasz: Senki.
A korábban klasszikus döntőben fej-fej mellett haladtak, de Gábor jobban kiszállózott. Azonban talán Taki sem bánkódik összességében az eredményével. 

alt

A dobogósok:

alt

Alsóház [Tyúknevelde]
 
Tizenhárom fő adta le a nevezését az alsóhátban, eszerint három darab három és egy darab négy fős csoport alakult ki. 
Az I-es csoportban Hermann András mellé Bea és Levi került. Mivel András mindkét mérkőzését megnyerte eldőlt, hogy a Barta család egyik tagja elköszön a verseny további részétől. Az egymás elleni meccsük 3:1-et hozott Levinek így ő juthatott tovább. A következő csoport lett a négy résztvevős. Kisebb meglepetésre az előzetesen továbbjutóknak gondolt Virágh Feri és Gombócz Melinda kiestek, míg Tóth Attila és Zomi Lóránt továbbmentek. A III. csoport lett a nap "halálcsoportja"; Szilárd Zoli és Pap Zoli mellé Jenei Gábor társult. Utóbbinak nem jött ki a lépés - kiesett, Szilárd Zoli pedig visszavágott az előző fordulóért. Az utolsó trió: Sajtos Gábor, Gyimesi Tibi és az újonc Lipták István. Gábor papírforma szerint nyerte a csoportot azonban István meglepte Tibit így ő lett a nyolcadik az elitben.
A negyeddöntők többnyire szoros párharcokat hoztak, a Szilárd - Lipták [2:0] meccs kivételével mind döntő leges ütközet volt. Ötödik helyen végzett így még: Barta, Hermann, Pap. Az előző körhöz hasonlóan a kisdöntők is 2:1-gyel zárultak, Attila és Lóránt sem tudtak meglepetést okozni, 4 forduló alatt negyedszer találkozhatott egymással a döntőben Gábor és Zoli.
Gábor a nap végére egy kicsit talán elfáradt így nem tudta megnehezíteni Zoli dolgát, aki ezzel egyenlített is a tabellán.
 
A statisztika és a végeredmény:
 
alt
 
A dobogósok:
alt

Végeredmények (2015. május 14.):

Felsőház [Tyúkól]

Alsóház [Tyúknevelde]

1. Varró Gábor
2. Takács Imre
3. Fejes Gábor
    Molnár Zoltán
5. Káplár András
    Ádám Zoltán
    Barta Csaba
    Szakács Péter
9. Németh Barna
    Deák Zsolt
    Horváth Csaba
    Szakács Gábor
    Szalma Róbert

1. Szilárd Zoltán
2. Sajtos Gábor
3. Tóth Attila
    Zomi Lóránt
5. Hermann András
    Lipták István
    Barta Levente
    Pap Zoltán
9. Virágh Ferenc
    Gombócz Melinda
    Gyimesi Tibor
    Víg Beatrix
    Jenei Gábor

Bejelentkezés

Moking - H 13 febr. - 07:57

A tabellákat látom,nem is csak rólam van szó,hanem ha valaki idegen megkeresi az oldalt azt gondolhatja megszűnt a klub.

Viking - P 10 febr. - 13:09

Azt jól látod, hogy nem készülnek cikkek, mindenre már nekem sincs időm :/De a tabellák frissek :)

Moking - P 10 febr. - 11:10

Vajon csak nálam nem frissül ez az oldal vagy valóban nem frissíti senki?

JoomJunk - H 16 jan. - 20:00

Welcome to the Shoutbox

The shoutbox is unavailable to non-members

© 2024 Pécsi Darts Club   |  Joomla Templates by Joomzilla.com
Back to Top