full screen background image

2014. július 3-án rendeztük a Pécsi Darts Club nyílt házi – Vastyúk – bajnokságának 22. fordulóját. A forduló mérkőzései előtt került soraz előző negyedéves versenysorozat ünnepélyes díjátadójára. A helyezetteknek gratulálunk!

Felsőház: 1. hely: Varró Gábor, 2. hely: Takács Imre, 3. hely: Barta Csaba [nem tudott részt venni]
Alsóház: 1. hely: Horváth Csaba, 2. hely: Ádám Zoltán, 3. hely: Fejes Gábor

Felsőház [Tyúkól]

A 12 fős mezőny immár a négy új feljutóval vág neki a soron következő negyedévnek. A sorsolás érdekesen alakult, hiszen egy csoportba került az előző negyedévben pont azonosságal végző trió! : - ) Volt néhány hiányzó is, és elnézve a felkerülő versenyzőket, az eddigi sejtések bizony beigazolódni látszanak: a régi versenyzők felköthetik a gatyát! No de térjünk rá a versenyre. Egy öt és egy négy fős csoportban indultak meg a küzdelmek. A három kijutó helyért nagy volt a verseny, s ez most Németh Barnának, Rőczei Norbinak és Szakács Petinek nem sikerült. Varró Gábor és Takács Imre, mint két csoport győztes, egyből elődöntősnek tudhatta magát. Ők a két negyeddöntőből várták ellenfeleiket: Ádám Zoli a kiszállókkal nem igazán boldoguló Horváth Csabit győzte le 3:0 arányban, Fejes Gabi pedig a kissé hullámzó formát mutató Káplár Andrist 3:1 arányban. A két elődöntőben a feljutó "titánok" egyelőre nem tudták meghúzni a rutinos ellenfeleik bajuszát, de ami késik, az nem múlik... Varró Gábor 3 - 0 Fejes Gábor; Takács Imre 3 - 0 Ádám Zoltán. A döntő élvezetes, izgalmas, fordulatos és jó színvonalú mérkőzést hozott, ahol kiélezett csatában végül Varró Gábor 4:3 arányban nyert Takács Imrével szemben. Szuper volt!

Alsóház [Tyúknevelde]

Míg a felsőházban a feljutók teljesítményére volt mindenki kíváncsi, úgy az alsóházban a felsőházból kiesők teljesítménye került fókuszba. Szabados Robi és Horváth Laci bá' nem tudtak részt venni a fordulón, de Salamon Laci és Molnár Zoli újult erővel dobálhattak. Ennek eredményeként mindketten meg is nyerték csoportjukat. A felsőházi lebonyolításhoz hasonlóan a csoportelsők itt is egyből elődöntőbe kerültek. Az öt fős csoportból ez úttal Jenei Gábor és Bózsa Botond, a négy fősből Babina Nándi nem jutott főtáblára. A negyeddöntők: Szalma Robi Árvai Ferit győzte le 2:0 arányban, őt Salamon Laci várta tárt karokkal. Orning Tamás az este folyamán jó formát mutatott, Deák Zsolti nem is tudta megállítani (2:0). Tamás Molnár Zolival vívhatta az elődöntőt, de az "évek és a rutin" dominanciája ez úttal Zolit vezette a döntőbe. A másik ágon a már említett Salamon-Szalma párharcot végül 2:0 arányban Laci nyerte. Létrejött tehát az álomdöntő! : - ) Nem túlzás, hiszen volt kollégákról, régi dartsosokról és jó barátokról van szó. Ennek rendje és módja szerint hihetetlen jó kis meccset hoztak össze, legyen szó hangulatról, színvonalról, izgalomról. A döntő vége 3:2 lett Laci javára. A szuper jelző ezt a mérkőzést is megilleti.

Végeredmények:

Felsőház [Tyúkól]

Alsóház [Tyúknevelde]

1. Varró Gábor
2. Takács Imre
3. Ádám Zoltán
    Fejes Gábor
5. Horváth Csaba
    Káplár András
9. Rőczei Norbert
    Szakács Péter
    Németh Barna

1. Salamon László
2. Molnár Zoltán
3. Orning Tamás
    Szalma Róbert
5. Árvai Ferenc
    Deák Zsolt
9. Jenei Gábor
    Bózsa Botond
    Babina Nándor

A következő, 23. Vastyúk forduló időpontja: 2014. július 17., 18 óra.

Bejelentkezés

Moking - H 13 febr. - 07:57

A tabellákat látom,nem is csak rólam van szó,hanem ha valaki idegen megkeresi az oldalt azt gondolhatja megszűnt a klub.

Viking - P 10 febr. - 13:09

Azt jól látod, hogy nem készülnek cikkek, mindenre már nekem sincs időm :/De a tabellák frissek :)

Moking - P 10 febr. - 11:10

Vajon csak nálam nem frissül ez az oldal vagy valóban nem frissíti senki?

JoomJunk - H 16 jan. - 20:00

Welcome to the Shoutbox

The shoutbox is unavailable to non-members

© 2024 Pécsi Darts Club   |  Joomla Templates by Joomzilla.com
Back to Top