full screen background image

2014. május 15-én rendeztük a Pécsi Darts Club nyílt házi bajnokságának következő, azaz 18. fordulóját. A verseny lebonyolítását Deák Zsolti vette kezébe, ezt köszönjük is neki! Az alsóházban gyűlt össze több nevező, ez este 13-an. A felsőházban 9-en álltak táblák elé.

Felsőház [Tyúkól]

Egy 5 és egy 4 fős csoportban indultak meg a küzdelmek. Az előző fordulókhoz hasonlóan ismét nagy volt a tét, hiszen a csoportelsőség egyenes utat jelentett a dobogóhoz. Ez most Nagy Tamásnak és Szakács Gabinak sikerült. Az egyik csoportból Molnár Zoli nyeretlenül esett ki, míg a másikból Barta Csabi és a nagy holtversenyesdi végén Rőczei Norbi. A verseny egyenes kieséses szakaszában Varró Gabi Szabados Robit, Barna Béla pedig Szakács Petit ejtette ki. A két elődöntő közül a Varró Gábor - Nagy Tamás hozott nagyobb csatát, ahol is 1:2-ről sikerült fordítania Gábornak (3:2). Ez a mérkőzés kimondottan élvezetes és színvonalas volt. A másik ágon Szakács Gabi brillírozott, és intézte el a kissé enerváltan és fáradtan játszó Barna Bélát (3:0). A döntő meglepően sima volt, Varró Gábor végig a kezében tartotta az irányítást és nyert 4:0 arányban Szakács Gábor ellen.

Alsóház [Tyúknevelde]

Három 3 fős és egy 4 fős csoportban indultak útjukra a nyilak. Említést és elismerést érdemel Virágh Feri, aki jobb kezén gipsszel, balkézzel próbált szerencsét és jutott is ki a csoportjából. Ez egyébként Németh Barnának, Babina Nándinak, Árvai Ferinek, Gyimesi Tibinek és Jenei Gábornak nem sikerült, így ők a 9. helyen zártak. A főtábla egyik ágán Virágh Ferinek nem volt esélye a társ-ranglistavezető Horváth Csabival szemben, és Deák Zsolti is elvérzett Ádám Zoli ellenében. A másik ágon Deseő Csabi Csányi Danit verte, Fejes Gabi pedig szoros meccsen az ugyancsak ranglista vezető Szalma Robit. Ami az elődöntőket illeti, Horváth Csabi Ádám Zolit, Fejes Gabi pedig a kiszállókon a kelleténél többet elidőző Deseő Csabit győzte le 2:0 arányban. A döntő végül a vártnál kevésbé volt szoros és Fejes Gabi megszerezte első győzelmét. Fejes Gábor 3 - 0 Horváth Csaba.

Végeredmények:

Felsőház [Tyúkól]

Alsóház [Tyúknevelde]

1. Varró Gábor
2. Szakács Gábor
3. Nagy Tamás
    Barna Béla
5. Szabados Róbert
    Szakács Péter
9. Rőczei Norbert
    Barta Csaba
    Molnár Zoltán



 

1. Fejes Gábor
2. Horváth Csaba
3. Ádám Zoltán
    Deseő Csaba
5. Virágh Ferenc
    Deák Zsolt
    Csányi Dániel Tamás
    Szalma Róbert
9. Németh Barna
    Babina Nándor
    Árvai Ferenc
    Gyimesi Tibor
    Jenei Gábor

A következő, 19. Vastyúk forduló időpontja: 2014. május 29., 18 óra.

Bejelentkezés

Moking - H 13 febr. - 07:57

A tabellákat látom,nem is csak rólam van szó,hanem ha valaki idegen megkeresi az oldalt azt gondolhatja megszűnt a klub.

Viking - P 10 febr. - 13:09

Azt jól látod, hogy nem készülnek cikkek, mindenre már nekem sincs időm :/De a tabellák frissek :)

Moking - P 10 febr. - 11:10

Vajon csak nálam nem frissül ez az oldal vagy valóban nem frissíti senki?

JoomJunk - H 16 jan. - 20:00

Welcome to the Shoutbox

The shoutbox is unavailable to non-members

© 2024 Pécsi Darts Club   |  Joomla Templates by Joomzilla.com
Back to Top