full screen background image

Lezártuk a 2013-14-es versenyévad alapszakaszát, sor került az eredményhirdetésre és a helyezettek díjazásra.

Az alapszakasz dobogósai:
1. Takács Imre
2. Varró Gábor
3. Barta Csaba

A helyezetteknek gratulálunk!

A megújult Vastyúk bajnokság

Felfokozott várakozás előzte meg a 15. fordulót, hiszen két csoportban (felsőház [az alapszakasz 1-12 helyezettjei] és alsóház [mindenki más]), ráadásul a nevezők tiszta lappal, azaz vasszegek nélkül kezdhették a versenyt, illetve az előttük álló negyedéves ciklust. Mert hogy innentől kezdve negyedévente hirdetünk eredményt és adjuk át a díjakat. A további szabályokról itt olvashattok.

A verseny hangulata nagyon jó volt, érezhető volt mindenkin, hogy bizonyítani szeretne. Az alsóházban a tét a Top 12-be való bekerülés, míg a felsőházban pont a Top 12-ből való kiesés elkerülése. Ennek rendje és módja szerint óriási csaták zajlottak. Már most látszik, hogy komoly fejlődést fog eredményezni a versenyzőknél a versenysorozat.

Felsőház [Tyúkól]

A felsőházban 10 fő nevezésével összesen 27 mérkőzést vívtak a felek, az új szabályok értelmében minden mérkőzés 3 nyert legig tartott. Ez este hat alkalommal végződött 3:2-re az eredmény, amiből tényleg kitűnik a játékosok igyekezete. A két 5 fős csoportból 4-4 fő jutott ki a 8-as főtáblára. Ezúttal a Szakács testvérek kényszerültek idő előtti búcsúra, így ők a 9. helyen végeztek. 5. helyezettek lettek, azaz a negyeddöntők jelentették a végállomást Szabados Róbertnek, Káplár Andrásnak, Rőczei Norbertnek és Barta Csabának. Az egyik elődöntőben Takács Imre mérkőzött Varró Gáborral, és bizony Gábor csak magát okolhatta a vereségért, mert egész egyszerűen nem sikerültek a dupla szektorok. Imi két hét kihagyás után állt újra táblák elé, s olykor ez meg is látszott a játékán, de mindvégig higgadt tudott maradni és a fontos pillanatokban nagyon jól koncentrált. A másik elődöntőben Molnár Zoltán nagyon elszántan ugrott neki Salamon Lászlónak. A lendület aztán kissé aláfagyott, illetve Laci is egyre összeszedettebb játékot mutatott, így döntő legre kerülhetett sor. Izgalmas mérkőzésen végül a „rutin és az évek” : - ) diadalmaskodtak, így Zoli lett a döntő másik résztvevője. Ha eddig izgalmakról beszéltünk, akkor a döntőt e tekintetben külön ki kell emelnünk. Két hihetetlenül elszánt nagy küzdő állt egymással szemben és végül itt is döntő játékra került sor. A mérkőzés igen kis kivételekkel végig jó színvonalú volt, a késői időpont miatt maroknyira fogyatkozott nézők számára tartalmas „szórakozást” biztosított. A szoros csata végeredménye: Takács Imre (3) – (2) Molnár Zoltán

Alsóház [Tyúknevelde]

A bajnokság elején fontos megemlíteni, hogy alsóházban bárki bármikor elindulhat, nincs különösebb feltétel, aminek meg kellene felelni, illetve az indulók száma sem limitált. Az alsóház első fordulójában 14 fő adta le nevezését. Az este esélyese az a Horváth József volt, aki korábban már nyert két fordulót is, de összességében kicsit későn csatlakozott a Vastyúk bajnoksághoz, így az alapszakaszban nem tudott felérni a Top 12-be. Tudta ezt Józsi is, éppen ezért elképzelhető, hogy kicsit jobban izgult a kelleténél, de végül nem sikerült kijutnia a csoportból. Biztosak lehetünk benne, hogy legközelebb javítani fog. Józsi idő előtti búcsúja sokak számára nyújtott lehetőséget arra, hogy bizonyíthassanak, és jó eredményt érhessenek el. Két 3 fős és két 4 fős csoportban 2 nyert legre játszották le a mérkőzéseket. A 14 nevezőből a csoportküzdelmeket egyedül Horváth Csaba abszolválta veretlenül (leg arány: 6-1). Csabi játéka folyamatosan fejlődik, beérni látszik az edzésmunka. A 8-as főtábla első körében búcsúzott, így az 5. helyen végzett: Sebestyén Balázs, Árvai Ferenc, Deseő Csaba és legutóbbi pécsi amatőr verseny győztese Orning Tamás. Az elődöntőkben: Horváth Csaba (2) – (1) Fejes Gábor; Szalma Róbert (2) – (1) Ádám Zoltán. A döntőben az a két játékos találkozhatott, akik a múlt heti darányi versenyen is szép eredményt értek el. A mérkőzést 3 nyert legre játszották és Horváth Csaba 3:0 arányú sikerével zárult. Szalma Róbert egyáltalán nem volt alárendelt szerepben, de Csabi ma este vitathatatlanul jobb volt (leg arány: 13-2).

A 15. forduló két győztese...

Végeredmények:

Felsőház [Tyúkól]

Alsóház [Tyúknevelde]

1. Takács Imre
2. Molnár Zoltán
3. Varró Gábor
    Salamon László
5. Szabados Róbert
    Káplár András
    Rőczei Norbert
    Barta Csaba
9. Szakács Gábor
    Szakács Péter



 

1. Horváth Csaba
2. Szalma Róbert
3. Fejes Gábor
    Ádám Zoltán
5. Sebestyén Balázs
    Árvai Ferenc
    Deseő Csaba
    Orning Tamás
9. Jenei Gábor
    Horváth József
    Deák Zolt
    Németh Barna
    Halász Rita
    Csányi Dániel Tamás

 

Bejelentkezés

Moking - H 13 febr. - 07:57

A tabellákat látom,nem is csak rólam van szó,hanem ha valaki idegen megkeresi az oldalt azt gondolhatja megszűnt a klub.

Viking - P 10 febr. - 13:09

Azt jól látod, hogy nem készülnek cikkek, mindenre már nekem sincs időm :/De a tabellák frissek :)

Moking - P 10 febr. - 11:10

Vajon csak nálam nem frissül ez az oldal vagy valóban nem frissíti senki?

JoomJunk - H 16 jan. - 20:00

Welcome to the Shoutbox

The shoutbox is unavailable to non-members

© 2024 Pécsi Darts Club   |  Joomla Templates by Joomzilla.com
Back to Top