Nyomtatás

2014. február 22-én, azaz a február utolsó szombatján Barcson megrendezésre került amatőr darts versenyen öt pécsi játékos adta le a nevezését. A sors fintorának – és Barta Csabi sorsoló tehetségének – köszönhetően az öt pécsiből négyen is azonos csoportba kerültek. Mivel a megmérettetésre kereken húsz nevezés érkezett, így négy darab öt fős csoportban indultak a küzdelmek, majd tizenhatos főtáblán folytatódtak. Árvai Ferinek sajnos nem sikerült a csoportból való kijutás, viszont Deák Zsolt abszolválta a feladatot, ám a legjobb tizenhat között búcsúzni kényszerült. Horváth Csaba és Virágh Ferenc is sikeresen vették az akadályokat, a csoportküzdelmek után szépen meneteltek a főtáblán egészen az elődöntőkig. Ahol sajnos mindketten nagy küzdelemben ugyan, de alul maradtak. A kissé furcsa és szokatlan lebonyolítási módnak köszönhetően sajnos csak egy bronzérmest avathattunk, így a két pécsi játékosnak egymással kellett megküzdenie a harmadik helyért. A bronzmérkőzésen Horváth Csabi bánatára egy hajszállal Virágh Feri bizonyult jobbnak, így végül az ő nyakába került az egyetlen bronzérem.

A főtábla eredményei:

A darányiak a december végi pécsi amatőr verseny alkalmával sok segítséget nyújtottak, így most mi is igyekeztünk hasonlóképpen eljárni. Ezért külön köszönet illeti meg Barta Csabát és Varró Gábort, akik kizárólag a táblák melletti írásban való segédkezés miatt utaztak el a somogyi kisvárosba.
Az „amatőrök” eredményhirdetését követően egy jó babgulyás illetve friss sajtos pogácsa elfogyasztása után vette kezdetét a területi liga forduló.