full screen background image

Biztosan tudja mindenki, hogy szombaton megrendeztük a Pécsi Amatőr Darts Bajnokság III. fordulóját. Ismét nagy mezőnyt vártunk, de ezúttal ’csak’ 37 nevezés érkezett, ami azért még így is egy szép szám. 

A nevezési listára pillantva rögtön szemet szúrt a 3 éllovas és a címvédő neve, úgyhogy komoly versenyre számíthattunk a győzelemért. A 37 nevezőre való tekintettel most nem vigaszágas, hanem csoportkörös rendszerben bonyolítottuk le a versenyt. A játékosokat 4 illetve 5 fős csoportokba sorsoltuk be véletlenszerűen, ahonnan 3-3 kijutó került a főtáblára. Voltak nagyon érdekes és nagyon erős csoportok is. Menjünk is végig rajtuk, hogy hol mi történt.

Az 1-es csoportban Kozári István ellenállhatatlanul játszott, egyetlen leget veszített, azt Pallos Balázs ellen(akinek ez volt egyetlen nyert lege), és a 4 győzelme során sikerült egy 17 nyilas leget összehoznia, ami szinte biztosan a nap legjobbja volt, brávó!  Ugyanebben a csoportban kapott helyet Kovács Eszter, aki a hölgyek egyetlen győzelmét szerezte, de ez nem volt elég a kijutáshoz.

A 2-es csoportban rutinos játékosok is helyet kaptak, Keszthelyi Kornél és Orning Tamás például. Ők a vártnak megfelelően hozták is a csoportot, de akit megemlítenék, az Kiss Máté. Fantasztikusan kezdte a versenyt, az első meccsén alig dobott ki a 20-as szektorból, nyerte is 2-0-ra a játékot, a végső győzelemre is esélyes fiút ismertünk meg, majd Kornél ellen folytatta a remek szereplést, de a kiszálló csatát elbukta az első leg végén, ami megtörte és innen nem sikerült már leget sem nyernie a csoportban. Ebből is látszik, hogy a darts fejben dől el. Hiába van meg a mozdulat, ha fejben nem vagyunk ott(és ezzel nem Mátét szeretném bántani).

A 3-as csoport is igencsak erős lett, Stadler Gáborral, Kassai Zsolttal és Végh Miklóssal. Nem is volt sok kérdés, ők hárman simán jutottak ki, míg Petrovics Zsoltnak és Weimert Zoltánnak itt volt a végállomás. Érdekesség, hogy a csoportban egyetlen mérkőzés végződött 2-1-re, ritkán ennyire egyértelmű a helyzet.

A 4-es számú csoportba egyetlen régi motoros jutott, ő Tóth Attila, aki a papírformát hozta és nyerte a csoportját. A meglepetés ember itt a kis Keszthelyi volt, Kristóf ugyanis kiügyeskedte a 3. helyet, így a legfiatalabb továbbjutó lett szombaton, ezúton szeretném is biztatni a többi fiatalt, hogy tessék jönni és kipróbálni magatokat.

Az ötödik csoport a középmezőny csoportja lett, élmezőnybeli játékos nélkül és egy újonccal. Rácz Roland simán hozta a csoportelsőséget, míg a másik három játékos pontegyenlőséggel zárt, így a legarányok döntöttek Pusztási Csaba és Duli Dániel javára Hornyik Henrikkel szemben. Ha Henrik fogott volna egy leget Rolandon, akkor az az érdekes helyzet állt volna elő, hogy hárman is azonos pontszámmal és legaránnyal állnak, tehát az egymás elleni eredmény döntött volna. De… mivel egymást is körbeverték, jött volna a hirtelen halál. Erre sajnos nem került sor, pedig a nap legizgalmasabb része lehetett volna.

A 6-os csoportban nem volt kérdés, Nagy Attila és Gyulavári Tamás letarolta a többieket, ahogy azt vártuk. Attila még egy 180-at is dobott, de nem az övé volt az egyetlen, ugyanis Németh Zoltán is bemutatta ugyanezt a bravúrt. Szegény Pusztásiné Szilviának nem volt szerencséje, hogy bekerült a forduló egyik legerősebb csoportjába, de így is hozott egy leget Zoli ellen.

A 7-es csoportba is négyen kerültek, köztük a bajnoki cím esélyese és a pillanatnyi címvédő Szekeres Károly. Karesz ezúttal nem volt jó formában, harmadik helyen, Hegedűs Éva előtt sikerült kijutnia a csoportból, amit Szőts Levente nyert. Ez a csoportelsőség az utolsó meccsen dőlt el, ugyanis Molnár Erikkel döntő leges partit játszottak az erőnyerőség elnyeréséért.

Végül a 8-as csoport, ahova egy újabb esélyes, Lajtai Bátor került be. Döcögősen indult a nap, rögtön vereséget szenvedett Somlai Lászlótól, de ezután már három 2-0-val hozta a csoportelsőséget Laci és Kovács Attila előtt.

Kicsit feljebb említettem, hogy az erőnyerőségért ment a csata, ezt nem véletlen írtam, ugyanis a csoportgyőztesek rögtön a legjobb 16 között találták magukat, míg a többi kijutó lejátszotta a ’selejtező kört’.

A 24 között sok meglepetés nem született, formája alapján nem lepődtünk meg Szekeres kiesésén, akit Gyulavári vert meg 2-1-re. Viszont meglepődtünk Keszthelyi Kristóf továbbjutásán, aki Palkovics Attila testén verekedte át magát, hogy a nyolcaddöntőben édesapjával hozza össze a sors. Hát apuka nem kímélte a csemetét, 2-0-ra legyőzte és robogott tovább a 8 közé az összes esélyessel együtt. Simán jutott tovább Lajtai Bátor és Nagy Attila is. Három csoportgyőztestől viszont azonnal búcsúztunk, Kozári Istvánt Kassai Zsolt gyűrte le, Rácz Rolandot Gyulavári Tamás, míg Szőts Leventét Somlai László küldte padlóra.

A negyeddöntőbe érve Kassai Zsolt volt a fekete ló, ő újoncként teljesen ismeretlen volt számunkra, de egy szoros, kiélezett partiban 2-1-re felülkerekedett Lajtai Bátoron, amivel Bati talán ki is szállt a bajnoki harcból, ahogy Nagy Attila is, aki Stadler Gáborral szemben maradt alul, szintén egy nagyon kiélezett meccsen. Keszthelyi Kornélt viszont úgy tűnt, nem lehet megállítani, egy újabb könnyű 2-0-t hozott és már az elődöntőben volt, biztos bajnoki éllovasként. A negyedik elődöntős végül Gyulavári Tamás lett, ő Tóth Attilát győzte le 2-1-re.

Jöhettek az elődöntők. Kassai – Gyulavári és Keszthelyi – Stadler. Az ember szíve kicsit hazahúz, így az első meccsen a számunkra már jól ismert Tamást vártuk győztesnek, de az élet nem ezt hozta, Zsolt azt mutatta be, amit eddig is láttunk, döntő leg, szoros parti, de a végső kiszálló az övé. A másik meccsen is azt láttuk, amit már megszoktunk, Kornél pillanatok alatt elintézte Gábort és egy újabb 2-0-val jutott be immáron a döntőbe. Ez a döntő számára azt jelenti, hogy már biztos 16 pontos előnnyel fordul rá az utolsó játéknapra, de ez akár 24-re is dagadhat. Na de ne szaladjunk ennyire előre, hátravolt még egy bronzmeccs is.

Gyulavári Tamás – Stadler Gábor, az éremért. Mindketten lassan indítottak (talán megzavarta őket legújabb fejlesztésünk, a sarokban elhelyezett eredményjelzőként is funkcionáló televízió), egy nyögvenyelős első leget láttunk, de aztán kicsit feljebb tudtak kapcsolni az urak, főleg Tamás, aki feldolgozta az elrontott kiszállók miatt bukott leget és végül 3-1 arányban nyerte a mérkőzést és ezzel együtt a harmadik helyért járó bronzérmet.

Végül jött a nap zárása, a döntő! Keszthelyi Kornél – Kassai Zsolt. Hát mit is mondhatnék, a mérkőzés döntőhöz méltó volt, Zsolt csúcsra pörgette a motort és kis túlzással földbe döngölte Kornélt.. na jó ez nagy túlzás, mert bőven megvoltak a lehetőségei neki is, de hát a döntőben már duplával kellett kiszállni. Ezzel ugyan voltak gondok, de a tömeg az lenyűgöző volt itt is ott is. Röpködtek a 100 feletti dobások mindkét játékostól, láthattunk egy 7 körös partit is Zsolttól, aki végül 3-0-ra nyert. 75 feletti első 9 nyilas átlaggal (amivel a Vastyúk felsőházban is simán megállná a helyét) és 56 közeli összátlaggal zárta a meccset a harkányi kiválóság. Így szép a debütálás! Gratulálunk!

Na persze Kornélnak sincs oka búsulni, az újabb döntő és az 51 körüli átlag is nagyon szép, hát még a táblafelszerelés, amihez nagyon közel került.

 

Zárásképp jöjjön a részletes eredménysor és tabella eleje:

16 között

Kozári István

1

2

Kassai Zsolt

Lajtai Bátor

2

0

Németh Zoltán

Tóth Attila

2

1

Végh Miklós

Rácz Roland

0

2

Gyulavári Tamás

Keszthelyi Kornél

2

0

Keszthelyi Kristóf

Szőts Levente

1

2

Somlai László

Stadler Gábor

2

0

Budai András

Nagy Attila

2

0

Kovács Attila

Negyeddöntők

Kassai Zsolt

2

1

Lajtai Bátor

Tóth Attila

1

2

Gyulavári Tamás

Keszthelyi Kornél

2

0

Somlai László

Stadler Gábor

2

1

Nagy Attila

Elődöntők

Kassai Zsolt

2

1

Gyulavári Tamás

Keszthelyi Kornél

2

0

Stadler Gábor

Bronzmeccs

Gyulavári Tamás

3

1

Stadler Gábor

Döntő

Kassai Zsolt

3

0

Keszthelyi Kornél

 

Az utolsó fordulóra 5 embernek maradt matematikai esélye a győzelemre, de ez valószínűleg 3 ember között fog elődőlni.

 

1

Keszthelyi Kornél

88

2

Nagy Attila

72

3

Lajtai Bátor

72

4

Szekeres Károly

54

5

Gyulavári Tamás

52

6

Tóth Attila

44

7

Kassai Zsolt

40

(A teljes tabella az eredeti cikkben elérhető)

 

 

Az utolsó fordulóra így is megéri eljönni, ugyanis lesz egy vendégünk, egy sztárvendégünk! A többszörös magyar bajnok, többszörös World Cup of Darts résztvevő, Magyarország máig egyetlen PDC vb résztvevője, gondolom már kitaláltátok kiről van szó, igen, Bezzeg Nándor fog ellátogatni hozzánk és tartani egy előadást a verseny előtt. Ezután lehetőségetek lesz beszélgetni vele, kérdezni/tanácsot kérni tőle vagy akár játszani vele egy-egy leget, ha épp nem a versenyben kell játszanotok! Azt hiszem ez kihagyhatatlan!

Bejelentkezés

Moking - H 13 febr. - 07:57

A tabellákat látom,nem is csak rólam van szó,hanem ha valaki idegen megkeresi az oldalt azt gondolhatja megszűnt a klub.

Viking - P 10 febr. - 13:09

Azt jól látod, hogy nem készülnek cikkek, mindenre már nekem sincs időm :/De a tabellák frissek :)

Moking - P 10 febr. - 11:10

Vajon csak nálam nem frissül ez az oldal vagy valóban nem frissíti senki?

JoomJunk - H 16 jan. - 20:00

Welcome to the Shoutbox

The shoutbox is unavailable to non-members

© 2024 Pécsi Darts Club   |  Joomla Templates by Joomzilla.com
Back to Top